Ujhelyi: Az MSZP-nek vége, a Jobbik és az LMP sem jut be az EP-be
„Egyesek kutakodtak is utánam, hátha besározhatnak valamivel. Nem lennék meglepve, ha ezek mögött ő állna” – mondja Ujhelyi István, amikor egykori párttársáról, Molnár Zsoltról kérdezzük. Az MSZP-t nemrégiben 29 év után elhagyó európai parlamenti képviselő a pártba újra belépő Csintalan Sándor húzását nem tudja értelmezni – a szocialisták számára szerinte már csak a villany lekapcsolása maradt, s jövőre képviselőt sem fognak küldeni az Európai Parlamentbe. Ujhelyi szerint neki igenis van szerepe abban, hogy az EU nyolcvanhatodjára már nem vette be az orbáni cseleket, azaz hogy nem adnak ellenőrizetlenül pénzt a magyar kormánynak, ám hogy a NER mikor omlik össze, arról fogalma sincs. Ennek ellenére sem hagy fel a politizálással – csak nem abból fog élni. Interjú.
– Ritka, hogy az interjúalany már az első kérdés előtt állít valamit, de ez a póló…
– Cáfolja, ha tudja!
– Nehéz, hiszen egyszer valóban mindennek vége lesz. Az elmúlt évben, utolsó beszélgetésünk óta az Orbán-rendszeréhez viszont aligha kerültek közelebb.
– A rendszer megbukásához mindenképpen közelebb jutottunk, éppen egy évvel. Az mondjuk igaz, hogy ez nem az ellenzék érdeme, csupán a formállogikáé.
– Önkritika?
– Az is, hogyne. Ellenzéken ugyanakkor nem önmagában a politikai ellenzéket értem, hanem a társadalom azon részét, amely tudja, hogy ez így nem mehet tovább. Mégis: nézzük meg, hogy az általunk évszázadokon át lesajnált Romániában a pedagógus-szakszervezetek néhány hét alatt átvitték az elképzeléseiket a kormányon.
– Bezzeg Románia?
– Ebből a szempontból bezzegország lettek, igen. És ez borzasztó. Mi, akik a legvidámabb barakk voltunk, előtte az irigyelt Monarchia duális rendszerének egyik pillére voltunk, irigykedve nézhetjük az akkoriban lesajnált népeket.
– Mégis kinek lenne a dolga megszervezni a szakszervezeteket, ha nem a szocialista alapállású politikusnak?
– Az általam alapított Esély Közösség feladata éppen ez. A szervezkedés. Mindegy, hol és milyen körben. Helyi kis közösségben, szakmai közösségben, bárhol.
– Egy éve voltunk a táborukban, akkor afféle MSZP-n belüli hátországának szánta ezt a közösséget.
– Akkor még valóban az MSZP-t segítő közösségként gondoltam az Esélyre. Azóta sok minden történt. Nemhogy a pártátalakítás tervének, elnöki ambícióimnak kellett búcsút intenem, de végül a pártnak is.
– Miért is kellett?
– Mert ha valami nem megy, nem kell erőltetni. Ha el sem kezdhettem azt a gyökeres átalakítást, amely szükséges lett volna szerintem, minek maradtam volna? Hogy én legyek, aki majd lekapcsolja a villanyt? Azt a villanyt kapcsolja le más.
– Vesztettek ugyan egy Ujhelyit, de múlt héten visszanyertek egy Csintalant! Méghogy nincs jövőjük!
– Csípem Csintit, de politikai képességeimet meghaladja a hír értelmezése. Ha nagyon nekidurálom magam, esetleg: bukfenc hátrafelé.
– Molnár Zsoltról mit tud mondani?
– Kellene bármit?
– Tud esetleg valamit önről és Botka Lászlóról, hogy miközben mindkettejüket kitúrta a pártból, feltűnően hallgatnak róla?
– Az elmúlt időszakban ért pár nemtelen támadás, sőt, konkrét tudomásom van arról, hogy egyesek kutakodtak, kutakodtattak is utánam, hátha besározhatnak valamivel. Nem lennék meglepve, ha ezek mögött ő állna. De nincs ezzel dolgom, az én szempontomból mindez már nem számít. Nem vagyok Molnár Zsolt pártjának tagja, én a saját dolgommal törődöm.
– Tippeljen, milyen eredmény lesz jövőre az itthoni EP-választáson!
– Egy év távlatából? Rengeteg dolog történhet addig.
– Csak tipp kell, amit jövőre átbeszélhetünk.
– Jó.
Az MSZP-nek, az LMP-nek, a Párbeszédnek és a Jobbiknak jelen állapot szerint várhatóan nem lesz képviselője, a Momentumnak lesz egy, esetleg kettő. A Mi Hazánknak is egy. Lehet, hogy nekik is kettő. A DK-nak 5. A többi Fidesz.
– Nem arról van szó tehát, hogy egyszerűen rájött: az MSZP-nek vége, velük nem tudja biztosítani újabb európai parlamenti helyét, ezért kilépett és más pártoknál kezdett házalni?
– Nem.
– Ehhez képest még a DK-t is megkereste a listás helyért, holott korábban „Ferit” keményen kritizálta. Nem szégyelli magát?
– Nincs okom rá. Több párttal is beszélgettünk, hiszen a választási rendszer olyan, hogy EP-voksoláson csak pártok indulhatnak. Ha lehetne egyéniben, függetlenként, vagy akár az Esély Közösség színeiben, megfontoltam volna az indulást úgy. De nem lehet.
– Kivel „beszélgetett” még a DK-n kívül?
– A Zöldek európai frakciója is megkeresett, hogy lépjek át hozzájuk, azután Ungár Péter is felhívott ezügyben. Csakhogy én ízig-vérig szociáldemokrata vagyok, az európai zöldek iránya nekem sokszor túlzó és ezért támogathatatlan. Dobrev Klárával kifejezetten jó a személyes kapcsolatunk, vele is többször beszélgettem a jövőről – benne egyébként szerintem ott van az x-faktor. Más kérdés, milyen mögötte a zenekar. De, mint tudják, a DK-val sem kötöttem végül megállapodást.
– Mert nem adtak volna befutó helyet a listájukon.
– Az első három helyük fix, ezt tudtam előre. De nem ezért.
– Hát?
– A DK fegyelmezett, kaszárnyaszerű struktúrájába nehezen tudtam magam beleképzelni. Aki ismer, azt tudja: ízig-vérig politikus vagyok, aki sokszor a zsigeri megérzései után megy. Még ha ez a dinamika szinte kivétel nélkül rendre be is igazolódik, nem mindenki viseli el ezt a fajta „túlmozgást”. De, ahogy tavaly is mondtam már önöknek: nekem ahhoz nem kell pozíció, hogy politikus legyek. Az vagyok én párt és EP-képviselőség nélkül is. A lényemhez tartozik.
– Amúgy az ország szempontjából van bármi jelentősége ennek az egésznek?
– Van. A rendszer akkor lesz leváltható, ha tömeges mozgalom lesz ellene és azt politikai erő be tudja csatornázni.
– Nem erre gondoltunk, hanem az Európai Parlamentre. Az európai baloldalon belül is súlytalanok, a Magyarországgal kapcsolatos álláspontra tehát nincs ráhatásuk.
– Azért ez nem igaz.
– Akkor mégiscsak a magyar baloldal aknamunkája miatt nem jönnek az EU-pénzek?
– A kettő között van a valóság. A pénz meg azért nem érkezik, mert az orbáni rendszer összeférhetetlen az uniós alapértékekkel.
– Tavaly azt mondta, most már vége is a türelemnek, már a lengyelek is a magyar kormány ellen vannak, most már elvehetik a szavazati jogot Orbántól. Rosszul öregedett a jóslat.
– A hetes cikkelyes eljárás csak egy része volt tavalyi beszélgetésünknek, azok a mondataim pedig kifejezetten jól öregedtek, hogy ha a kormány nem változtat, nem fognak jönni a pénzek. Nem azért, mert én blokkolnám, hogy Magyarország megkapja a forrásokat, hanem mert sikerült végre bemutatnunk a valóságot az európai intézményeknek. Ezt vállalom. Minden magyar állampolgár érdeke, hogy a kormány kénytelen legyen változtatni a politikáján. Hogy is írta a Fidesz a 2009-es EP-programjában? „Sokszor kerültünk abba a helyzetbe, hogy a magyar polgárok érdekeit éppen Brüsszel képviselte a magyar kormánnyal szemben (…) Az uniós értékek, elvek, célok és szakpolitikák tehát nem teherként jelennek meg a mai magyar politikában, hanem fogódzóul szolgálnak, és naponta szembesítenek minket a kormány siralmas teljesítményével.” Pontos megfogalmazás. Most én bizonyítottam be az Európai Bizottsággal való tárgyalásaimkor, hogy a tanárbéremelés egyetlen akadálya a kormány, amely megígérte, hogy rögzíti a pedagógusi életpályamodellt és a rá eső részt beleteszi a költségvetésbe. Aztán nem tette bele. Egyébként amúgy is töredéke lenne csak az EU-pénz a tanárbéremelésnek 2030-ig, még a kormány tervei szerint is. Tehát ez
a „Brüsszel miatt nem keresnek jól a tanárok” minden elemében aljas, szemenszedett hazugság. A valóságot igyekeztem közvetíteni az elmúlt években Brüsszel és Magyarország között – tehát van némi szerepünk abban, hogy az EU nyolcvanhatodjára már nem vette be az orbáni cseleket.
– Nem inkább a háborúra való kormányreakció miatt keményedtek meg?
– Tavalyelőtt ősszel még nem volt háború, amikor a jogállami vizsgálatok elindultak és befagytak a források. A putyini érdekek kendőzetlen kiszolgálása, az árulóízű szerepkör persze valóban sokat árt a magyar kormány tárgyalóképességének. Szakállamtitkári szinten minden megállapodás megvan, pontosan tudja a kormány, min kellene változtatnia, hogy jöjjenek a források. Nem hajlandó rá – ez az egyik oka, hogy nincs pénz. A másik valóban a háborúra adott reakció. Az útonálló szerepe, amelyet Orbán oly’ meggyőzően alakít.
– Azaz elismeri, hogy politikai alapú packázást látunk. Hogy járnának ezek a pénzek, csak Brüsszel ügyes trükkökkel visszatartja őket politikai ellenszenv miatt.
– Ön szerint a NER érdemes arra, hogy minden ellenőrzés nélkül több ezermilliárdot öntsenek bele német adófizetők?
– Ha nem, akkor is: hiteles hiányolni a jogállamiságot itthon, közben tapsolni annak, ha a jog szerint járó pénz nem jön? Megszavazni, hogy a soros elnökséget ne tölthesse be Magyarország, miközben ez az EU-jog szerint jár neki?
– Ne csúsztassunk azért: az Európai Parlament határozata – tessék elolvasni – nem megvonta a soros elnökséghez való jogot a magyar kormánytól, hanem azt az egyébként teljesen jogos és vitaképes kérdést tette fel, hogy hogyan akarja ez a kormány képviselni az EU-t fél éven keresztül úgy, hogy minden mozdulata, kommunikációja és illiberális lépése szembe megy az EU alapszerződésével.
– Ha nem tudja képviselni, akkor ki kell zárni a döntéshozatalból, el kell meszelni a 7-es cikkelyes eljárásban. Az a jogszerű reakció.
– Arra még nem volt példa az EU történetében. Ahogy mondtam: ez a parlamenti állásfoglalás, amelyet megszavaztunk, semmilyen jogi következménnyel nem bír a soros elnökségre nézve. Csupán jelzés a Bizottságnak. Erős jelzés, érték- és érdekválasztási figyelmeztetés. Európai Parlamenti választások lesznek egy év múlva, az Európa-párti politikai erők pedig mindenhol el kell, hogy magyarázzák a választóiknak, miért hagyják terjedni az orbáni vírust.
– Szóval terjed.
– Persze. Szlovákiában választások jönnek, a spanyoloknál és az osztrákoknál is kérdéses, mi fog történni. Éppen ezért az összképhez képest
sokkal jelentősebb ma az Orbán-jelenség Brüsszeltől Madridig, Berlintől Bécsig, mint amit Magyarország mérete önmagában indokolna.
– Orbán Viktor tehát a közeljövőben erősödhet európai szinten.
– Egy fideszes politikussal beszélgettem a reptéren a minap. Azt mondta, a lengyel választásokig nem számolnak semmilyen változással. Amikor tehát kéthetente bejelentik, hogy holnap már érkeznek az EU-pénzek, azt ők sem gondolják komolyan, az a piacoknak szól. Aztán bejelentik, hogy a migránsok vagy a nemváltoztató óvodások miatt mégsem jönnek. Az Orbán által megálmodott nagy szövetségek pedig nem úgy szoktak alakulni, ahogy ő azt eltervezte. Ursula von der Leyen és a nemrég még nagy szövetségesnek tartott Meloni olasz miniszterelnök múlt héten például egymást lapogatva üdvözölték a migrációs csomag elfogadását.
– Jó megoldás, hogy fizessünk nyolcmillió forintot per fő, ha nem akarunk befogadni?
– Akarunk kötelező betelepítési kvótát? Én nem. Régen is ezt mondtam, most is ezt mondom. Akkor viszont valamilyen módon hozzá kell járulnunk a közös európai megoldáshoz.
– Miközben bürokrata packázás miatt nem kapjuk meg az országnak járó hatmilliárd eurót sem, nemhogy a teljes harmincat, még mi fizessünk be extra pénzt?
– Bürokrata packázás, ha adót emel vagy csökkent a magyar kormány? Nem packázás, hanem döntés. Az EU-nak is muszáj döntéseket hoznia, hiszen nyolc éve cipeljük magunkkal ezt a helyzetet. És még most sincs kőbe vésve semmi. Talán a következő választásokig jogszabályi csomaggá érhetnek a mostani elképzelések. Tisztázzuk: nem illegális migrációról beszélünk. Az embercsempész hordák megfékezése a megállapodás része. Miközben itthon meg szabadon engedik őket. Persze nem ez az egyetlen példája a kormány kétarcúságának. Miközben a migránsok ellen papolnak, tízezrével telepítik be a pakisztáni, fülöp-szigeteki, kínai munkaerőt migránskvótával, a magyar kormány támogatásával.
Ebből van már rohadtul elegem: hogy nem lehet Magyarországon értelmesen vitát folytatni szinte semmiről.
A fontos kérdésekben a kormány tudatos, lebutító propagandájára felülve csak fekete és fehér válaszokat lehet adni, de érdemben kibeszélni, megvitatni, közös válaszokra jutni már nem lehetséges. Magyarország márpedig addig nem fog előre menni, amíg a fontos ügyekben érdemi vita helyett egybites propaganda-háború zajlik. Az Esély Közösséggel és a közéletben vállalt aktivitásommal én ezen is változtatni akarok.
– Szóval a kormány a valóságban megoldja a gondokat, betelepíti a gazdaság működéséhez szükséges munkaerőt, a propagandával pedig megtartja a hatalmat. Ezt hívják jó politikának, nem?
– Ezt hívják mocskos hazugságnak. Annak pedig a valóságban is következményei vannak. Tiszaújvárosban a szoci polgármester barátom, aki zseniálisan vezeti a várost, nem tudja elmagyarázni a lakosságnak, hogy nem ő telepíti be ezresével a harmadik országból érkezőket, hanem a kormány tudtával az ott működő gyárak. A társadalmi feszültség viszont ott marad nála. A kulturális, oktatási lába ugyanis nincs meg a folyamatnak. Ha kormányfő lennék, én sem fogadnék el kötelező, mások által ránk erőszakolt betelepítést, de vállalnék képzési programokat azokban a szektorokban, amelyekben hiány van és az alkalmasakat behívnám. Még EU-s pénzt is tudnék szerezni az átképzésükre. De ha ma ezt mondod, a kormánytroll elhord mindenféle hazaárulónak, a felvilágosult ellenzékiek egy része meg kitagad Európából.
– Az ellenzékiek? Miért?
– Mert azt mondom, hogy a határkerítés – függetlenül attól, hogy a Fidesz milyen uszító gyűlöletkampány mellett és funkciójában milyen megkérdőjelezhető módon húzta fel – egyáltalán nem ördögtől való. Persze arra kellene használni, hogy akiket megállít, azoknak az ügyeit normálisan el lehessen bírálni. Ami lehangoló: semmiről nem lehet már értelmes, tartalmi, megoldást kereső vitát folytatni.
– Még egyszer: miért is kellene, ha egyszer teljes döntési helyzetben van a kormányfő?
– Van ez a dolog… Tudják… Hogy is hívják? Ja, igen: demokrácia! Én hiszek benne. Ez van. Tizennyolc éves koromtól egy olyan pártban éltem, amelyben éjjel-nappal vitatkoztak. Nem pozíciókon, hanem tartalmi kérdéseken. Ezért lettek platformjaink. Ölre mentünk egymással. Nem a hatalomért, hanem szakkérdéseken.
– Marha jól jártak vele.
Jött egy vérprofi hatalomgyakorló, Orbán Viktor, és úgy söpörte ki ezeket az értelmes, tartalmi vitákat a politikából, mintha nem is lenne rájuk szükség. Pedig van. Feri közben elvitte az MSZP egyik felét, a másik fele meg, tény, addig vitatkozgatott egymással, hogy oda jutott, ahol ma van. A történet végére. A viták tartalmi kérdések mentén ettől még fontosak és jók.
– Tényleg Orbán Viktornak köszönhető, hogy nincs rájuk kereslet? Nem inkább a magyar nép zöme ilyen, hogy nem igényli?
– Van némi igazság ebben sajnos, de én hatgyerekes családfőként és politikusként sem tudok úgy létezni, hogy ne próbáljak meg ellentartani a bennünk lévő antidemokratikus és autokratikus késztetéseknek.
– Az a veszély nem is fenyeget, hogy kormányfő lesz önből.
– Orbán Viktor 2030-ig tervez. Én 2040-ig. Nincs olyan szerencséje a Fidesznek, hogy eltávolodnék a magyar politikától. Az ellenzéknek sincs olyan szerencséje.
– Hány tagja is van a közösségének?
– Közel huszonkétezer ember iratkozott fel már a hírlevelünkre, 1500-an pedig tagként vannak velünk. Gyűjtjük a koordinátorokat is, de nem hajt minket a tatár. Az önkormányzati választásokon lesznek jelöltek, akiket támogatunk majd, lesznek, akiket mi fogunk javasolni, de párttá nem alakulunk. Fontos viszont, hogy ne történjen meg, ami egy hete Békésben, hogy az ellenzék nem tud jelöltet állítani. Még vesztes helyeken is muszáj jelen lenni, az a 30 százalék is megérdemli, hogy képviselje valaki. Én tehát az önkormányzati választási kampányban ugyanolyan elánnal fogom végigjárni az országot, mint eddig. Szeretném megépíteni azt a brüsszeli műhelyt is, amely a nem kormányzati magyar nyilvánosságot fogja szolgálni.
– Abból él majd?
– Nem, abból én nem vehetek ki pénzt. Nem lenne hiteles. A turisztikai szektorban dolgozom majd, az egzisztenciámat piaci alapról fogom finanszírozni. Elképesztő felszabadulás, hogy senki nem mondhatja, ezt vagy azt azért teszek, hogy újra legyek választva. Azért csinálom, mert hiszek benne. Eddig is így volt, de mostantól senki meg sem kérdőjelezheti ezt. Amikor bejelentettem, hogy nem indulok újra, jöttek a telefonok rögtön különféle ajánlatokkal, volt miből válogatni.
– Ezért jelentette be egy évvel az EP-választás előtt, hogy nem indul újra? Hogy jöjjenek az ajánlatok?
– Csak részben. Nagyobbrészt a csapatom, a kollégáim miatt. Velük nem lett volna korrekt, ha lebegtetem a döntést. Így nekik is van idejük körülnézni, átgondolni, hol folytatják majd, miután egy év múlva megszűnik ez a munkájuk mellettem.
– A felszabadulás egyébként jelenti azt is, hogy mostantól elismerheti, ha valamit jól csinál a kormány?
– Abszolút. Izgalmasabb is így tekinteni a közállapotainkra. A gond az, hogy egy ilyen rendszerben még a jó kezdeményezések is gellert kapnak. Ott van például Magyarország balkáni érdekeltsége.
Teljesen jó elképzelés, hogy rajtunk keresztül kötődjön a Balkán a Nyugathoz. De miért kell azzal elrontani, hogy bármelyik országba elmész, rögtön tudják, hogy az ottani maffiózó politikus Orbán barátja, a helyi Európa-pártiak meg gyűlölik emiatt egész Magyarországot.
Az is fontos, hogy legyen tőkésosztály itthon, amelyet fel lehet hívni azzal, hogy mi a magyar érdek. Ez viszont nem kellene, hogy azt jelentse, ami mára lett belőle: hogy tehetségtelen strómanok és családtagok kapják az állami pénzeket, meg pártkáderképző alapítványok, amelyek az adófizetők pénzéből megveszik mondjuk a magyar könyvterjesztést is a miniszterelnök úrnak ajándékba, ha éppen azt is le akarja nyelni.
– Lehet, hogy nem kellene így lennie, de így van. És mivel egyre nagyobb része az országnak egy zsebben van, tényleg nem tudjuk, miben bízik.
– A nyolcvanas évek erjedésének szaga leng minket körül megint. Akkor is lehetett még pártkongresszuson fehérterrort emlegetni, az akkori állampárt is azt hitte, mindent kontrollál. A Fidesz rendszerét a pénz tartja össze, az pedig fogytán. A tüntető fiatalokat, az elégedetlen tanárokat, a biztosítatlan tűzoltókat se becsüljük le. Az ő haragjuk is bármikor belobbanhat és általánossá válhat. Orbán korábbi kedvenc történész-filozófusa, Harari írta, hogy a sikeres forradalmak időpontját azért nem lehet megjósolni előre, mert ha tudjuk, mikor robbannak ki, akkor a hatalom meg is tudja akadályozni. Az Esély Közösség és az én mottóm is az – amit pólóinkon olvashatnak –, hogy „minden rendszer megbukik egyszer”. Ez a rendszer is eljut az összeomlásig. Igaz, fogalmam sincs, mikor.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
